All Bike Friendly provider

Országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat

Thursday, October 21, 2021
kerekparosbarat_szolgaltato_web.png

Szerencsére egyre vonzóbb Magyarországon is a kerékpáros turizmus, egyre többen pattannak nyeregbe és fedezik fel országunk gyönyörű térségeit két keréken. Egyre több és több, biztonságos és vonzó kerékpáros útvonal közül választhatunk, azonban az útvonal nem elegendő. A kerékpáros turizmus alakulásában jelentős szerepe van a térségi szolgáltatóknak.

Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megbízásából szövetségünk koordinálja az országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat létrehozását és működését, egyelőre pilot jelleggel. Célunk, hogy létrejöjjön egy országos lefedettségű hálózat, amelynek tagjai kielégítik a kerékpáros túrázók igényeit, azonosan magas minőségű szolgáltatást nyújtanak és ezáltal több vendéget, magasabb bevételt realizálhatnak.

A Turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatás fejlesztése, GINOP-7.1.9 projekt keretében a Sopron-Fertő, a Tokaj, Felső-Tisza és Nyírség kiemelt turisztikai fejlesztési térségekben, pilot jelleggel megkezdtük a kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat kialakítását.

A kerékpárosbarát szolgáltatói hálózatról, a kerékpárosbarát kritérium rendszerről és a csatlakozás menetéről hamarosan további információt talál szövetségünk honlapján.

Addig is kérdés, észrevétel esetén, kérem keressenek minket bizalommal!

További információ:

Tombor Katalin, koordinátor

e-mail: [email protected]