Őrség-Vasi-Hegyhát kerékpáros térség Élménykavalkád az Őrségben két keréken (Őrség 4)

length 38 km
308 m
308 m

Az Őrség kerékpáros útvonalai közül a leghosszabb és talán az egyik legérdekesebb is, érdemes egy teljes napot rászánnunk. Őriszentpéterről Ispánkra egy kanyargós lejtőn érkezünk. Egy kavicsos úton hagyjuk el a települést, miközben mellettünk marhák legelésznek az óriási réten. Eztán fák közé érkezünk, ahol tavasszal, nyáron madárcsicsergés és az erdők finom illata kíséri utunkat. A gyönyörű erdőket olykor egy-egy kisebb kaszáló szakítja meg. Viszák községbe érkezve meglátogathatjuk az őshonos gyümölcsfákkal teleültetett Tündérkertet. Őrimagyarósdra továbbtekerve egy török időkből származó, kettős várárokkal védett földvár történetével ismerkedhetünk meg. A településen áthaladva az Őrség legnagyobb evangélikus temploma mellett kerekezünk el. Innen érkezünk meg a szőcei tőzegmohás lápréthez, az Őrség egyik legkülönlegesebb természeti értékéhez. A településen az Árpád-kori Szent András apostol plébániatemplomot találjuk. Következő állomás a Vadása-tó, mely nyáron kiváló hely a strandolásra, és ebédünket is elkölthetjük a parton. A pihenő után felfrissülve vághatunk neki az útnak Szaknyér irányába, ahol mindig barátságos, kedves alpakákkal találkozhatunk az alpakafarmon. Kisrákosig földes, kavicsos úton haladunk. Ha rossz az idő, akár az aszfaltozott közúton is eljuthatunk ide, ahol a gazdag gyűjteményű kályhamúzeumot találjuk. A Denke-patak mentén haladva érjük el Pankaszt, ahol egy méltán híres őrségi épületet találunk, az 1755-ben épített szoknyás haranglábat, mely az Őrség egyik jelképe. Közúton, az erdők között tekerve pár kilométer után megérkezünk Nagyrákosra. Itt található a 1399 méter hosszú vasúti völgyhíd, illetve a gyönyörűen felújított zsúpfedeles tájház és kovácsműhely. A faluban egy igazi paraszti gazdaságot is meglátogathatunk. Ezután Őriszentpéterre indulunk vissza, ahol megtekinthetjük a helyi nevezetességeket, mint például az Árpád-kori műemlék templomot vagy a Natura 2000 látogatóközpontot.

Routes
POI search

Search for POIs

+