length 30 km
231 m
205 m

A történelmi Vas megye egyik legszebb szőlőhegyét járja körbe a kerékpártúra. A hagyományosan horvát falvakat összekötő útvonal így a Magyarország területén régóta élő nemzetiség életébe is betekintést nyújt. Szombathely felől indulva el is kezdődik a dimbes dombos táj, egy hosszabb emelkedővel. Narda fennsíkra épült részén, Nagynardán áttekerve lassan leereszkedünk Felsőcsatárhoz, és a Pinka völgyébe.Felsőcsatáron megér egy sétát a Pinka-szurdok, és a szőlőhegy is, mely a címadó Vashegynek egy magyarországi nyúlványa. Ezután Vaskeresztesre visz utunk, de érdekes alternatíva lehet a szőlőhegy tövében, a Pinka túloldalán vezető úton haladni. A Vashegy legnagyobb magyarországi része Vaskeresztes felől közelíthető meg. A hegyen van egy határátkelő is, ahol átlehet menni, ugyanis látogatásra érdemes a Weinblick kilátó. A Pinkát és a határt követve sík területen áthaladunk Horvátlövő és Pornóapáti településeken, majd Nárai érintésével érünk Jákra. A méltán híres, 13. században épült, román stílusú katolikus templom mondhatni kötelező megálló, a megye egyik legfontosabb turisztikai és kulturális értéke. Ják után pedig Szentpéterfán ér véget a túra, ahonnan lehetőség van visszatérni Szombathelyre, folytatni az utat Körmendre, vagy akár a határon át felfedezni a Várvidék szőlőhegyeit.

Routes
POI search

Search for POIs

+